Egy csodaszép nap margójára.
Az esküvőt megelőző este a munkából hazaérve sírni tudtam volna a lábfájástól. Mi történt velem, holnap egész nap fotózok, erre a napra készülök lassan fél éve, és szinte béna lábakkal indulok neki a másnapnak. Nincs más választásom, jöjjön valami fájdalomcsillapító, muszáj rendbe szednem magam. A lábam reggelre mondanom sem kell, jobban fájt, mint előző nap. Mindegy, majd az adrenalin elnyomja a fájdalmat, készülnöm kell, mert 9-kor indulás. A reggeli fürdést követően megtaláltam a hibást. Egy kullancs volt a jobb lábam térdhajlatában, aminek a kibigyózása után a lábamból a fájdalom elszállt. Ez lett volna a baj? Jesszum! Mindegy, kit érdekel egy fertőzött kullancs, nagyobb vagyok nála, induljunk el hát a feltételezett Lyme kórral együtt életem első óriásesküvő fotózásra…..
Ez a pár sor lenne a bevezetője egy olyan napnak, ami a Mi nagy napunk volt. Hogy miért így fogalmazok, hogy a Miénk?
Mert ezt a pár sort kaptam a fotók átadását követően Tőlük:
Szia Kati! Egyszerűen nincsenek szavak ezekre a képekre…tudod lehet úgy fotózni,hogy valaki csak a munkáját végzi, de ezekben a képekben a szíved lelked benne van!! Csak sírok és folynak a könnyeim, mert minden képen érezhető, hogy ez nem csak nekünk volt a Nagy Nap hanem neked is!!! Nem lehetünk elég hálásak neked!! Gondoltam válogatok egy pár képet a facera, mert már mindenki várja..de nehéz nagyon, mert mindegyik annyira jó
Köszönjük szépen még egyszer!!!
E pár sor után, ha még nem fizették volna ki a munkámat, már nem is kellett volna (na jó, ez csak vicc). A szívemet töltötték fel csordultig az elismerő szavaikkal. Ezúton is köszönöm.
Adni jó, örömöt szerezni csodálatos érzés, tudni azt, hogy az én munkámon keresztül őrzik meg most már jó néhányan az emlékeiket.
Amikor lezáródik egy ilyen munka, elgondolkodom… Készülünk rá, akár hónapokat és szinte pillanatok alatt eltelik. Az idő fogságában marad örökre. Mint egy trezor, melynek neve: A Múlt
Mikor a zárat kinyitod, felidéződik benned mindaz, mit a fotók őriznek meg szótlanul. Ők a múlt emlékképei, melyen keresztül megnyílik az akkori világod, az akkori érzésed megelevenedik, és átadva magadat az időnek észre sem veszed, hogy visszarepültél azokba a percekbe…
Fotográfia! Te megunhatatlan szerelem, te hűséges társ! Megszólítalak!
Te vagy az, ki végig kísérheted az életem. Megengedem, hogy elvigyél, gyere hát pörgessél, mint egy létező, fogható bár nem látható táncpartner, ki vezeti az utam, hogy jól érezzem magam. Így vélekedek rólad. Te adtad a kezembe magad, és engeded, hogy jól bánjak veled.
Az egész napom nyugodtan telt el, semmi félelem nem volt bennem. Elmondom miként éltem meg.
Táncoltam az emberek körül, s bár ők ezt nem láthatták, így volt. A lépések melyeket megtettem, azok könnyed tánclépések voltak. Ritmusra emeltem a szememhez a gépemet. Kacsintás és kész. Aztán újabb ütem, és újra forgás és emelés, kattintás és kész. A fülemben a természet zenéje szólt, segítőként mellettem voltak, nem hagytak magamra. A felhők és a szél, a zúgó falevelek hangja, a lágy napsütés és az a sok mosoly, amit visszajelzésként kaptam az emberektől, akik mindezt talán észrevették. Lábamról lerúgtam a cipőmet. Nem kellett rám, így a könnyű lépéseim a hűs fűben a lábamat tovább gyógyították. Megéltem e napnak minden pillanatát, átadtam magamat nekik, kik ekkora bizalmat adtak nekem. Könnyeztem örömömben. Ott vagyok a fotókban, láthatatlanul jelen vagyok. Benne van minden, beletettem a lelkem, a szívem.
Mindenki a barátom lett. Azt hiszem tudom miért. Most tudtak adni cserébe segítséget mindazért, hogy őket annyit fotóztam. Igen! A szelet is és a bárányfelhőket, de még a haragos ég is eljött, hogy ölébe tegyem a képeimet. S nem bánom, hogy néha a nap oly erősen ragyogta be a perceimet, hogy szinte angyalnak éreztem magam. Én mind nekik adtam, amit az égiektől kaptam, amikor elkészültem a fotóimmal.
Rengetek kép készült, de fotó nem mindegyikből lett. Választanom nagyon nehéz, de talán sikerült bepillantást adnom ezeken a fotókon keresztül Móni és Csaba felejthetetlen napjába.
Kívánom, hogy legyetek boldogok, soha el ne hagyjátok egymást, és amíg a föld adja az otthonotokat és még azon túl, örökké tartson köztetek a szerelem.
Zárjátok be A Múlt trezorjába a fotóitokat és időnként nyissátok ki, hogy újra átélhessétek ezt a szép napot.
Szeretettel: Kati.
Ha szeretnél olvasni az esküvőfotózásról, akkor itt megteheted: Esküvőfotózás
Ha a jegyespárfotózásról olvasnál, akkor kattints ide: Jegyespárfotózás