Ha meg kéne számolnom, hogy az elmúlt 7 évben mennyi képet készítettem, azt hiszem meglepődnék. De a legtöbb fotót ebben az évben “A Janka első nyara” alkalmával készítettem. Amikor először a kezembe vettem az első profi fényképezőgépemet, nem tudtam eldönteni, mit is fogok a legjobban szeretni fotózni. Szeretek házakat, városi utcákat, erdőt és az összes […]
Eljött hozzánk egy szép őszi napon. Ahogy a fák leveleit a szél simogatja, úgy szeretgette lelkünket a napsugár meleg érintésével az ősz legszebb napja. A levelek nem hullottak a fákról, hanem repültek, megcsillantva a napfényt, mely az arcunkra derült, s táncoltak, vitorláztak és ide-oda libbentek a széllel. Mi ez, ha nem a mi világunk koreográfiája? Vagy csak […]
Nagymamakorára lesz az ember igazán jó anya! Tudod miért? Mert előtte túlságosan el vagyunk foglalva azzal, hogy nőnek is és feleségnek is tökéletesnek kell lennünk. Igy van jól, így helyes, de akkor is valahogy nagyszerű dolog nagymamának lenni! Az embernek nincs szülői felelőssége. Önfeledten tud arra koncentrálni ami épp a szerepe. Senkinek nem kell megfelelni! […]
Csoda volt az életemben az a pillanat, amikor megtudtam, hogy egy kisleányka érkezik hozzánk. Amikor kislány voltam, sok olyan kislányos könyvet olvastam, ami lányokról és lánytestvérekről szólt. A pöttyös sorozatok egyik kedvence a Két Lotti volt. Azt hiszem már akkor vágytam egy olyan barátnőre, mint amilyenek ők testvérként egymásnak voltak. Azóta is keresem és néha […]
Szeretném úgy kezdeni ezt az írást, ahogy a képek elkészítése után hátradőlve elindultak a gondolataim. Majd ezt üzenetet írtam Timinek: “Jó lenne látni Benneteket, ahogy végignézitek a sorozatot. Tudod, kicsit volt azért bennem para, hogy miféle képek lesznek, de ma állíthatom, hogy számomra az eddigi legsikeresebb családfotóit nektek készíthettem el. Lehet, nem mindegyik képkocka a […]
Januárban még szó sem esett esküvőről.. …meg babavárásról, meg nagymamaságról, de valahogy a szívem mélyén tudtam, hogy közeleg valami szép, valami felfoghatatlanul csodálatos pillanat. Egy csendes téli délutánon átjöttek hozzám a fiamék. Váratlan látogatásuknak komoly oka volt. – Anya! Csukd be a szemed és nyújtsd előre a kezed…. Abban a pillanatban tudtam, hogy nagymama leszek. […]
A szeretet e családban -mint az áradó folyó, mely tengereket tölt meg vizével- végtelen. Olyan kevés biztos pont van ebben az őrült és rohanó világban. A világ egy hatalmas, áradó folyó, mely a legtöbb embert elsodor magával, álmok és vágyak nélkül… Ennek másképp kéne lenni. Eszter és Gyuri Ahogy írtam a fenti sorokban, a legtöbb […]
Elképesztő gyorsasággal múlik az idő! Néhány éve ismertem meg Zsuzsát és férjét, Sanyit. Zsuzsa várandós volt kislányával Viviennel. Mikor megtudta, hogy fotózom rögtön megkért, hogy Viviről készítsek néhány újszülött fotót. Őszinte leszek, mint mindig! Azt gondolom, nem voltam akkor felkészülve egy ilyen feladatra. Bepakoltam mindent a kocsiba és elindultam hozzájuk, azt gondolva, hogy néhány babafotó […]
Van egy este, évről évre, ami hozza a formáját, bármi történt is az azt megelőző hónapok során… Egy este, ami minden körülmények közepette vagy éppen ellenére megvan, megtörténik, működik. Egy este, amikor a “bunkó” is megrendül egy kissé és az agresszív is elcsendesül. Amikor a színpadias, giccsbe hajló díszletek is szépek, amikor még annak is […]
A családi fényképek mosolygós arcokat és boldog pillanatokat örökítenek meg. Amikor belelapozunk a fényképalbumba, arra a következtetésre jutunk, hogy vidáman és lazán élünk, minden rendben van körülöttünk. Senki sem örökít meg olyasmit, amit el akar felejteni. Ez annyira igaz! S azért, hogy kipróbáljam elővettem néhány albumot, hogy visszautazzak az időben. Milyen érdekes! A könyv csak […]
Csend és békesség. Még a szél is másképp fújt és a virágokkal szegélyezett földút végén a madarak csiripelték érkezésem. A Megyeri híd felé haladok a nulláson. Amikor meglátom a híd pillérjei csúcsát, tudom hogy nemsokára megérkezem Ágiékhoz. A közel 2 km-es hídon áthajtok, majd kanyar és tovább kicsit jobbra tartva… Döbbenet, megint elrontottam! Irány Szentendre, […]
Néha nincsenek szavak… … vagy okos idézetek arra, hogy pontosan leírjam, mi történt aznap. Van úgy, hogy egy nap egyszerűen csak véget ér és én ülök az elmém mélyén szótlanul, mert annyi érzés kavarog bennem, ami leírhatatlan. Jó volt látni, hogy más is így él… … mint én, aki több mint 30 éve él együtt […]
Amikor a legfontosabb csak Te vagy! Portréfotózás Székelyhidi Ágival. “Amikor egy pár órára egy kicsit más leszel, magad mögött hagyva a hétköznapi Éned, amikor a legfontosabb csak Te magad vagy és megmutathatod másoknak is, hogy jóval több van Benned, mint bárki gondolná. Onnantól, hogy egyszer megéltél ilyen perceket és kibújtál magadból biztos lehetsz benne, hogy […]
Gyerekek, akik megfűszerezik nekünk a mindennapjainkat a gyermekmosoly ártatlan bájával. Gyerekek, akik gyönyörű és tiszta teremtményei szüleinek. Semmi sem rossz, amit ők tesznek. A gyerekek távol állnak mindenféle időbeliségtől. Bennük még a lét nagy kérdései nem merülnek elméjük alá. Oly egyszerű dolgokra vannak hangolódva, hogy milyen egy virág illata, miért zümmög rajta a bogár. Nem […]
Nem találom a szavakat, mert egyszerűen kimondhatatlan és leírhatatlan amit gondolok. Na jó! Megpróbálom összeszedni magam. Leírom, miként készültem erre a fotózásra. Minden rám váró feladathoz úgy állok hozzá, hogy a fejemben összeáll egy elképzelés. Olyan fotósok képeiből merítek ötleteket, akiknek elismerem az alkotásait. Szemezgetek a fotóikkal néhány napig, majd útnak indulok… néha utálom őket, […]
Szeretném megmutatni Nektek ezeket a fotóimat. Szeretem őket. Ilyen egyszerűen leírva, SZERETEM!! Amikor nézem Őket, a szeretet és a szerelem érzése áramlik keresztül rajtam s továbbhalad valami más felé. Olyan mértéktelen energia, mely folyvást mozgásban akar maradni. Ezért zavar össze és semmisít meg minket az ilyen szeretet. Több akar lenni, mint amennyi! A bensőnkből kiált kifelé, […]
Eszter és Gyuri álma …és mesés valósága a szemem előtt mutatta meg őszinte létét. Első találkozásunk alkalmával láttam rajtuk, hogy a tisztelet és a tiszta szerelem ami őket körbeöleli. Gyuri minden szavát figyelte kedvesének, és ez fordítva sem volt másképp. Egymás szavait csodálattal figyelték, türelemmel végighallgatták egymást, és mint egy előre eltervezett forgatókönyvben, összefűzték elképzeléseiket […]
A jegyespárfotózás azon a helyen volt, ahol megismerték egymást. Egy elmondhatatlanul szép és összeillő pár. Megismerkedésük után nem sokat várakoztatták a szívüket. Hamar eldöntötték, hogy összeházasodnak. Minek várni éveket? Meséltek nekem magukról, az ismerkedésükről és a meghozott döntésükről néhány mondatot. Jó érzés tudni, hogy még van ilyen. Valóban, ha szeretik egymást, akkor mire várjanak. Családot […]
Az évek gyorsan szállnak… Valóban. Rettenetesen gyorsan. Krisztinával először az esküvőjük alkalmával találkoztam, amikor felkértek életük egyik szép napja alkalmából esküvőfotózásra. Akkor még nem tudtam, hogy milyen sok szép fotót fogok róluk a későbbiekben is készíteni. Ezért is tettem néhány előzőekben készített fotót is a bejegyzésbe, hogy lássátok mennyire sok szép emlékkép születik, ha eljöttök […]
Egy csodaszép nap margójára. Az esküvőt megelőző este a munkából hazaérve sírni tudtam volna a lábfájástól. Mi történt velem, holnap egész nap fotózok, erre a napra készülök lassan fél éve, és szinte béna lábakkal indulok neki a másnapnak. Nincs más választásom, jöjjön valami fájdalomcsillapító, muszáj rendbe szednem magam. A lábam reggelre mondanom sem kell, jobban […]